Az irodalomban - és különösen a filmművészetben - nagy karriert futott be a vámpír. A hosszú életű és állattá is átváltozó ember legendája rengeteg szerző és művész fantáziáját mozgatta meg. Kérdés: van-e valós alapja a hiedelemnek?
Minden jel szerint igen. De nézzük előbb a régi eseményeket. Már évezredek óta mesélnek farkasemberről, vérszívó szellemről a legtöbb európai és ázsiai kultúrában. Nyilván nem ok nélkül. Az európai középkorban különösen sok ilyen történet kelt szájról szájra, a legfőbbet később írásban is megörökítették.
Szinte majdnem minden vámpírtörténetben ott lapul még két további, félelemkeltő legenda is: az egyik a kísértet, a másik a farkasember. És ha mindehhez hozzávesszük az elhagyatott helyet, a félelemkeltő éjszakát, a távoli hangot, és egyéb, kísérteties látványt - bizony, nem ítélhetjük el őseinket könnyelműn. (Feltehetően akkoriban mi magunk is ugyanígy viselkedtünk volna, számunkra is igaznak tűnt volna minden ilyen történet, akkor is, ha nincs rá kézzelfogható bizonyíték.)
De hagyjuk a régi korokat. A múlt században Itáliában, később Franciaországban, sőt Skócia egyes vidékein is gyakran láttak - vagy látni véltek - olyan embert, aki véres arccal, félelmetes, kiálló foggal bolyongott az éjszakában. Az ilyen kísértet úgy félt a fénytől, a tüztől, akár az ördög a tömjénfüsttől. És nagyon agresszíven viselkedett. (Németországban még századunk tízes éveiben is fezfelbukkant a "vámpír" a gyéren lakott hegyvidékeken.) Elragadta a pásztortól a juhot; ezért találtak gyakran átharapott torkú, véres állati maradványt azokon a tájakon.
Tehát legenda vagy nem legenda? Ha volt, miért nincs ma? Vagy csak nem tudunk róla? Az utóbbi évtizedek kutatásai néhány meglepő dologra derítettek fényt. Például arra, hogy...

'...ma is van vámpír!'
Csakhogy a mai vámpír nem más, mint elhagyott, beteg ember. A vámpír-létezés valós, de kóros állapota az ember nevű élőlénynek. Ugyan nagyon ritka betegség, és nem a lelket, a pszichét támadja meg, hanem a testet. Ami aztán súlyos lelki elváltozással jár együtt.
A tudomány nevet is adott a kórnak: porfiria. Többek között azzal a tünettel jár, hogy a beteg szeme nagyon érzékeny lesz a fényre, igyekszik is elkerülni, így nappal is csak elsötétített helyiségben szeret tartózkodni. A fizikai elváltozások leginkább az arcon észlelhetők: összehúzódik a bőr, különösen a szem körül. Ez valószínűsíti, hogy az arc így válik farkasfejhez hasonlóvá.
A porfiria - vagy ahogyan latinosan írják: porphyria - másik tünete, hogy elsorvad, felhúzódik az íny. Ezért látszik úgy, mintha a betegnek "farkasfoga" vagy "vámpírfoga" nőtt volna.
Ma már az is tudjuk, hogy a szem és a bőr egyaránt érzékeny a fényre, olyannyira, hogy akár el is színeződhet. Bizonyára ez ad magyarázatot a vámpírtörténetekből oly jól ismert rémisztő külsőre is. A mai kísérletek és vizsgálatok ugyan nem szólnak arról, hogy a vérszívás is tünet-e. Egyes szakértők szerint azonban még ebben is lehet valami: mivel számottevően csökken a szervezet vastartalma a betegség idején, logikusnak látszik, ha a beteg ösztönösen is idegen vérben véli megtalálni a szervezetéből hiányzó anyagokat.
Ám ez egyáltalán nincs bizonyítva! A tudomány mai állása szerint a kórt az okozza, hogy az emberi test (szerencsére igen ritkán, sok millió eset közül egyszer) túl sok porfirinnek nevezett kémiai anyagot termel.
Ez az első két vagy három nemzedék életében ugyan nem okoz gondot, de a baj genetikusan öröklődik, és végül valamelyik későbbi nemzedéknél válthatja ki az említett tüneteket.
A kór "mellékhatása" lehet még a hasi fájdalom és - itt kell figyelni! - az értelmi zavar is! Ami újabb magyarázat és adalék a "vámpír", vagyis a kórral megvert, szerencsétlen ember különös viselkedésére.
Ami azonban biztosan állítható: a vámpírharapás nem ragályos. A porfiria ugyanis nem fertőző betegség, tehát nemhogy érintéssel, de még vér útján sem terjedhet.

De ez csak egyik változat! Mert a Vámpírok ITT magyarországon születtek!

"Fogd be a szádat, mert jön a vámpír és megeszen!" Tartja a szólásmondás a moldvai Prut nevű járásban, ahol ezzel ijesztgették a rossz gyerekeket. Hogy Mi is az a vámpír?, arra leginkább így tudnánk válaszolni: az a halott, akinek a teste nem enyészik el; az a sátáni ember, akit a föld nem fogad be; akit a sírban az Ördög rontott meg; félördög; vadállat, vagy olyan kutya, vagy macska, mely halott teteme fölött ugrott át.
A vámpírokat, vagy szerbül upirokat, illetve románul moroikat, strigoikat, könnyű felismerni, ha ismerjük a módját. Ez a módszer, a boszorkányüldözések idejében, igencsak ismert volt Európa- szerte: éjjel, a temetőkben, fekete lovat vezettek körbe a sírokon keresztül, s ha a ló megtorpant valamelyik sír előtt, s nem akart átugrani, akkor ott volt a kárhozott lélek. Másik jele a gonosznak, ha a sír teteje besüllyedt, mivel a vámpír elhagyta azt. Esetleg onnan is felismerhetőek a vérszopók, ha a halott (vámpír) teste ép maradt, s hajuk, körmük megújult. Ezt persze csak akkor tudták megnézni, ha kiásták a holttestet.

Ha már feltudjuk ismerni a vampyrokat , akkor azt sem árt tudnunk, hogy mikor tartsunk tőlük, illetőleg mikor jelennek meg.: legtöbbször éjjel, éjfélkor, egészen hajnalig.

Ez a félig sátáni lény házról −házról jár, felkeresi még élő családtagjait, rokonait, s leginkább ellenségeit, és úgy beszél velük, mintha még mindig az élők sorában lenne. Főleg a szűz, érintetlen lányokat kedveli, és ragadja el, hogy a sírjánál később elfogyaszthassa őket, de az ablakon keresztül is képes kiszívni az emberek lelkét és vérét.

Ezek után, leginkább, már csak az járhat a fejünkben, hogy hogyan szabaduljunk meg ezektől a kegyetlen élőlényektől. Ez már egy kicsit bonyolultabb, de kivitelezhető, csak kell hozzá sok fokhagyma (a levesekbe, ételekbe, ablakokra, ajtókra, zsebbe, és még ahová szinte lehet), és a legfőbb a tölgyfakaró, de ha ez nincs kéznél, akkor egy nyárs is megteszi. A mai Románia területén, anno, találhatóak voltak olyan települések, ahol nem elégedtek meg egyetlen karóval, hanem rögtön hármat is a sírba szúrtak. A fej, a gyomor, és a szív tájékába. Ez a módszer még eléggé humánus ahhoz képest, hogy voltak olyan falvak, ahol az ördögnek vélt halottat kiásták a sírhalomból, s fejét levágták, szívét pedig borban megfőzték, esetenként sarlóval feldarabolták.

Most már egy újabb gondolat is a fejünkbe férkőzhet: De ha így cselekszünk, akkor nem vagyunk jobbak magánál az Ördögnél, mivel ugyan úgy teszünk, mint Ő. Sőt! Magánál Drakulánál sem vagyunk jobbak, aki a „vámpírok ősatyja” volt. Vagy talán a miénk, sírkiásó, szívet főző, karót döfködő embereknek?

Azért ez enyhe túlzás. Mármint ami minket illet, ugyanis Drakula, vagyis Vlad Ţepeş még ennél is sokkal kegyetlenebb volt. Már a neve is erről tanúskodik: Vlad Ţepeş, vagyis Karós, vagy Karóbahúzó Vlad.

 

Azonban mielőtt kitérnénk tettei borzalmaira, meg kell értenünk az akkori történelmi tényeket.

Havasalföld, a földrajzi helyzeténél fogva, már a XIV. század végén a magyar korona és az oszmán- török birodalom közé ékelődve volt kénytelen egyensúlyozni a magyar király és a szultán között.
Luxemburgi Zsigmond (1387−1437) magyar királyra hárult a feladat, hogy felvegye a törökökkel szemben a harcot.

Mircea cel Bặtrîn (Öreg Mircea) 1386- 1418 között uralkodott Havas- alföld fölött. Fia Vlad, aki Zsigmond udvarában nevelkedett, 1431-ben, Nürnbergben belépett a Societas Dracinisbe , a Sárkányos Társaság tagjai közé. A tagok viselhették a kereszt és a sárkány jelképét, illetve csak a sárkányt. Vlad maga is hordta a sárkány szimbólumát, így neve mellé került a Dracul kiegészítő név. A későbbiekben fia, Vlad Ţepeş is örökölte ezt a nevet, így lett belőle Drakula.

Drakula apját, Zsigmond király 1437- ben segítette a trónra, de a vajdát az 1437- ben betörő törökök kényszeríttették, hogy ismerje el a szultán fennhatóságát. Fiait- Drakulát és Radut és magát Mirceát is elfogadtatta a szultán. Drakulát és fivérét Egrigöz várába vitték, ahol elsajátították a török harcászati módokat, a hadseregszervezést, és a hadviselés fortélyait.

Apjuk időközben kiszabadult, s ismét a magyar király, I Ulászló (1440- 1444), oldalán állt, de 1448-ban vetélytársai elfogták és lefejezték.

Havas- alföld új uralkodója II. Vladisláv, aki a Rigómezei csata miatt elhagyta trónját, s ezt kihasználva Vlad Dracul, alias Drakula 1448 őszén elfoglalta a trónszéket, de a visszatérő Vladisláv elűzte. Azonban az 1456. július 22-i nándorfehérvári győztes csata után az ellenséges bojárok megölték, s ezáltal megkezdődhetett Vlad Dracul 2. uralkodása 1456- 1462- ig.

A vajda kétszeres függőséget örökölt: egyszerre volt hűbérese a magyaroknak és törököknek is. A törökök fogságában töltött évek igen nagy hatással voltak az ifjú uralkodóra. Hogy hatalmát megszilárdítsa, állandó rettegésben tartotta az országot.

Így például egy 1500-ban kiadott újság szerint a fejedelem meghívta vendégségbe országa összes nemesét, és hatalmasságát, s megkérdezte őket, hogy hány Havas-alföldi vajdára emlékeznek. A vendégek közül senki nem találta el a pontos számot, egyesek ötvenről, mások harmincról beszéltek, de Drakula hétre gondolt, mivel családjából a Drặculeşti- házból csak ennyin kerültek trónra. Büntetésből Drakula mind az ötszázat karóba húzatta, de a történészek szerint e szám maximum ötvenre tehető.

Michael Beheim német lovag és költő mintegy 20. 000 ember haláláról ír, akiket karóba húztak.

„… szánalom és lelkifurdalás nélkül ölte meg őket… Az ország egyik sarkától a másikig az engedetlenek vére párolgott.” Írja Petre Ispiresen, román mesegyűjtő.

A vajda a szegényekkel még kevésbé volt megértő. Egyes német krónikások írnak arról, hogy Drakula összegyűjtötte, az ország koldusait, bélpoklosait és öregeit, hogy megvendégelje őket. Egy hatalmas fából készült épületbe tereltette a tömeget, ahol megkérdezte tőlük:

- „Akarjátok- e, hogy megszabadítsalak benneteket minden földi szomorúságtól és ínségtől?”

Ők természetesen szerették volna, de nem úgy, ahogy Drakula gondolta, mivel ő rájuk gyújtotta az épületet.

Az orosz Drakula történet szerint egy alkalommal a kivégzések után megparancsolta, hogy ebédjét a karóba húzottak teteme mellett tálalják fel,…Az ételt felszolgálók egyike nem bírta elviselni a hullaszagot, s befogta az orrát, és elfordult, hogy még ne is lássa eme förtelmeket.

Vlad azonban megkérdezte tőle:
- Mi van veled?
- Uralkodó, nem bírom elviselni ezt a bűzt!- felelte a szolga.

Erre Drakula őt is karóba húzatta:
-A karó magasba emel, és bűz így nem jut el hozzád!

Igaz, hogy fennmaradt írások szerint Vlad Ţepeş több ezer esetleg tízezer embert húzatott karóba, megöletett, de ezeket a számokat fenntartással kell fogadnunk, mert a XV. századi népesedési viszonyokhoz képest ezek az adatok szinte elképzelhetetlenek.

Már az 1450-es évek végétől kezdve, Európa- szerte elterjedtek a német- szász elbeszélések Drakula tetteiről. Először szájhagyomány útján, majd a későbbiekben, írásos formában is. Ezek a röpiratok, vagy újságlapok, melyek a vajda kegyetlenségeiről szóltak, szórakoztató céllal íródtak, s fametszetek egészítették ki őket. Az eddigi ismeretek szerint a legkorábbi, fennmaradt kiadás ezekből a füzetekből, 1485 táján Bartholomeus Gothan nyomtatta Lübeckben. Ez az ősnyomtatvány mindössze hat levélből áll, s az egyetlen ismert példány a Széchényi Ferenc könyvtárban található.

Időközben a törökök változatlanul nyomultak előre, a Vajdaság székvárosa felé, ahol iszonyatos látvány, Drakula „kertje” fogadta őket. L. Kalkokodülész szerint 17 stádium hosszúságban, és 7 stádium szélességben, mintegy 20000 karóba húzott török teteme tárult a szemük elé.

A sereggel tartott maga II. Mehmed szultán is, s Drakula fivére Radu is, aki jó diplomáciai érzékkel, még a vajda segítségére siető Mátyást (1458-1490) is behálózta, s testvére ellen uszította, így a király kiadta az elfogató parancsot.

A vád: árulás. Egy 1462. november 7-én keletkező levélben Vlad bocsánatot kért a szultántól és segítségét kérte. A történészek szerint ez a levél hamis, viszont a király ezzel indokolta tettét a pápának.

A Királykőnél fogták el a vajdát, s Budára majd Visegrádra vitették, ahol 12 évig volt fogságban.

Drakula 1474-ben szabadult és egyúttal újra megkeresztelkedett és fogadalmat tett Mátyás királynak, így a király 1476-ban visszahelyezte a trónra. Ekkor már nem kegyetlenkedett, csak engedelmeskedett, sőt a lübecki ősnyomtatvány szerint jó kereszténnyé vált és sok jót tett.

Haláláról pontos adatokat nem tudunk, de a milánói herceg követe 1477 február elsejei levelében azt írja, Vlad Ţepeşt darabokra vágták, s még kb. 400 embert öltek meg vele együtt. Antonio Bonfini szerint a törökök ölték meg, s fejét elküldték a szultánnak.

Akárhogy is halt meg a kegyetlenségeiről hírhedt uralkodó, nagy szerepe volt mind a történelemben, mind az irodalomban és a későbbiekben, a filmvilágban is.

Könyvek, drámák, regények százait ihlette a román vajda. Az egyik leghíresebb regényt Bram Stroker írta, Drakula gróf válogatott rémtettei, mely 1897-ben jelent meg. A mű keletkezéséhez nagyban hozzájárult Vámbéry Ármin magyar kelet-kutató, aki Londonban sok előadást tartott, s ahol többször szó esett a havasalföldi Vlad Ţepeş- Drakuláról.

A vajda tettei nemcsak könyveket inspirált, hanem filmeket is. Az 1930-as évektől kezdve, főleg az Egyesült Államokban, foglalkoznak Drakula (vámpír)- történetekkel. 1931-ben T. Browing rendező készítette az első Drakula- filmet Lugosi Béla főszereplésével, vagyis Blaskó Bélával, aki innen Magyarországról emigrált az államokba. Lugosi játszotta a főszerepet az 1935-ös, a Vámpír jele című filmben is, majd az 1943-as a Vámpír visszatérésében is.
Lugosi olyan jól alakított, hogy a vámpír filmek, mára kultusz- filmekké nőtték ki magukat, s napjainkban is igen népszerűek. Ilyen mozisiker például az 1994-es Interjú a vámpírral, a 2004- es Van Helsing, vagy a 2003- as Underworld is.

Természetesen nincs részesedésünk az ilyen szupermozik, bestseller-könyvek bevételéből, de mi legalább tudjuk, hogy Drakula létezett, méghozzá az egykori Magyarországon élt, s nem kis szerepünk volt a világhírűvé válásában igaz, Vlad Ţepeş is megtette ennek érdekében a magáét.